GHIBLI Raktárcsarnok

Cégünk, a DML Hungary Kft. egyik legsokrétűbb feladata, s egyik legkomplexebb referenciája a Ghibli Cégcsoport logisztikai központjának világításkorszerűsítése, ahol a kivitelezési munkákat vállaltuk

Ghibli Kft. esetében a raktárcsarnokok, irodák, egyéb kiszolgáló helyiségek hagyományos lámpatesteit, csarnokvilágítóit, a kültéri reflektorokat és kandelábereket LED megoldásokkal váltottuk ki az ICON Technology Kft. jóvoltából és közreműködésével, aki az NVC Lighting termékek beszállítója volt.

Partnerünkkel folytatott együttműködésünk rendkívül gördülékeny, hiszen mindkét cég alapvetően világítástechnológiával foglalkozik, így mindig a legmagasabb műszaki színvonalon folynak az egyeztetések a közös munkák során, s szintén ennek köszönhető az is, hogy a tervezett határidővel és költségvetéssel tudtuk zárni az igen látványos projektet, mely méretét és kihívásait, de elsősorban előnyeit tekintve sok hasonló logisztikai központ számára mutathat példát a jövőben. Az itt bemutatott képek híven tükrözik a fényáram növekedést a raktárcsarnok területén, valamint a modern és esztétikus megjelenést az irodákban, egyéb kiszolgáló helyiségekben.

 

Az egymástól eltérő funkciójú helyiségeinek legoptimálisabb megvilágítása érdekében megannyi megoldásra szükség volt, de ezek nem jelenthettek gondot sem az ICON Technology termékpalettájára nézve, sem a DML Hungary projekt menedzselési szakértelmét tekintve.

Referencia képek