Magyar Telekom Kelenföldi Központ

A Magyar Telekom Kelenföldi Központja a Fehérvári úti parkolóját korszerűsítette DML indukciós technológiával.

2013 nyarán Magyar Telekom Kelenföldi Központjának parkolójában a 250W higany fényforrással üzemelő lámpatesteket cseréltük DMLS RF-006 80W teljesítményű indukciós reflektorokra és DMLS ST-008 80W utcai megoldásokraA parkoló ezentúl 9,6 A helyett 2,3 A fogyaszt amellett, hogy a megvilágítási értékek a duplájára nőttek! Az új indukciós reflektorokat ugyanolyan szögben szereltük fel az oszlopokra, mint azok előtt a higany lámpatestek voltak, de korrigálnunk kellett, mert a szomszédos ház lakóinak bioritmusát felborította a megnövekedett fényár a lakossági bejelentések szerint. Azóta, természetesen, minden rendben, a világítási szöget beállítottuk, a parkolóban lehet látni, a lakók nyugalmának megzavarása nélkül.

Az indukciós lámpák bizonyítják, hogy bár a technológia kissé elavultnak számít, ám élettartamban minden elvártnál jobban teljesítenek az itt is felszerelt indukciós lámpák

Referencia képek